Artwork - Graphics


A digitális technikának köszönhetően, kinyílt a tér a képzelet előtt. Már nem mindig van szükség minden egyes képet megkomponálni, teljesen berendezett környezetet kialakítani. Egyszerűen egy-egy kép egyes részleteit különálló részként kezelve, utólag olyan alkotásokat lehet létrehozni, amik akár nagyon elrugaszkodottak lehetnek a valóságtól, karcolgatva akár a szürrealizmus határait. Nagyon érdekes, amikor képek részleteit használva, egy teljesen más világot alkot meg az ember. Ez a technika nagy odafigyelést igényel a részletekre, de megéri a fáradtságot, ahogy összeállnak egységes egésszé.





A kézi grafikákat mindig is csodáltam, hosszasan néztem az utcai portré rajzolókat, és őszintén megvallom, nagyon irigyeltem a művészeket. Majd egy hang megszólalt bennem, nem igaz, hogy nem tudok ilyeneket én is rajzolni. És lásson csodát az ember! Megtanultam egy olyan technikát, amivel így is meg tudom valósítani azt amit szeretnék. Ha nem is járkálok minden nap az utcán vázlattömbbel a kezemben, néha napján azért előveszem ezt a tudományomat is, és olyan világban alkotok, amiben szintén eltűnik az idő. Ha valakinek testszik a kézi grafika, egy már elkészült portré fénykép alapján is elkészíthető egy ezekhez hasonló kézirajz, a digitális technikát ezesetben teljesen mellőzve. Egy dologra megtanított a rajzolás. Nem létezik az, hogy NEM TUDOM!!!